Annyi Minden Vár: december 2012

Még az októberi Kolbászfesztiválon szóba került Niki születésnapja, hogy jó lenne együtt ünnepelni. Aztán ahogy telt az idő, úgy kezdtük tervezni-szervezni a november 17-ét. Szerencsére szombati napra esett, így melótól függetlenül is el tudtam menni. Niki ajándékának nem gondolkoztam sokat, összeszerkesztettem néhány közös fotónkat egy képre és melléírtam egy idézetet kedvenc dobosunktól Enditől, ami így hangzik: "Mert a barátság nem egy lófasz". Úgy terveztem, hogy kidolgoztatom a képet és egy szép borítékban adom át neki. És mert a napokban vettem egy új fényképezőgépet, megoldottam úgy a dolgot, hogy a kidolgozandó képet rámentettem a memóriakártyára.
Végre eljött a szombat, a buli napja. Jó korán keltem, olyan hat óra körül, reggeli, készülődés és kávé után pedig már indultam volna Csabára, mert 9.56-kor indult a vonatom, ám a család közbeszólt már megint... Emiatt aztán nem tudtam azzal a busszal menni, amivel akartam és a vonatot se értem el, így marad felesleges egy órám. Addig telefonáltam Nikinek, hogy sajnos csak a későbbi vonattal tudok menni, illetve vettem egy szép kihajtható képeslapot borítékkal együtt az egyik papírboltban.
Aztán visszasétáltam a buszmegállóba, ahol vártam a 10.02-es buszt, ami be is futott, így felugrottam rá és irány Csaba. Annyiból szerencsém volt a késéssel, hogy mire beértem, már kinyitott a Media Markt, így a Centernél szálltam le és bementem. Gyorsan megtaláltam a fotóautomatát, így kipiszkáltam a memóriakártyámat a gépből és betettem az atomatába. Egy kis nehézség után végül sikerült kiigazodnom rajta, így két példányban is kidolgoztattam az ajándéknak szánt képet. Mikor meglettem, irány a kassza, fizettem és már tűntem is el a Centerből.
Legyalogoltam a vasútállomásra, ahol először jegyet vettem, aztán a Fornettinél egy pizza szeletet ebéd gyanánt. Amíg vártam a vonatot, készítettem pár képet ott a vasúállomáson és megkértem egy lányt, hogy csináljon rólam is egy képet. Aztán fél tizenkettő körül már betolták a 4. vágányra a vonatomat, de én vártam kb. háromnegyedig, csak aztán ültem fel. Közben hallgattam, ahogy bemondják a Pannonia IC késését. "Csak" fél órát késett, kicsit el is mosolyodtam, gondolva, hogy egész jó teljesítmény. A Maros IC egyszer négy óra hosszát késett. A vicces az, hogy a belföldi vonatok meg egész pontosak. A vonat, amin ültem, persze most tele volt, mondtam is a velem szemben ülőnek, hogy tényleg tele van "észlényekkel" a MÁV, mert nem igaz, hogy nem tudnak még egy kocsit hozzákapcsolni. Máskor meg három kocsival majdnem üresen szaladgál. A vonaton aztán megebédeltem és útközben még csináltam pár képet a tájról.
Mikor megérkeztem, Niki és Dalma ott vártak az állomáson. Ahogy leugrottam, egyből futottam oda hozzájuk, Nikit pedig jól megszorongattam. Ölelés és puszi után pedig készítettünk még ott az állomáson két képet és irány Nikiékhez. Érkezésünkkor Klau éppen a haját vasalta szokás szerint, készülődött a családi ebédre, amin ott voltak Niki és Klau nagyszülei is és amire Dalma és én is hivatalosak lettünk. Hupsz... Ha ezt én előre tudom... De előtte még átadtam Nikinek az ajándékomat, a képeslapba csomagolt képet, aminek nagyon örült, én pedig kaptam névnapomra előre egy adventi naptárat, egy tábla Bocit és egy angyalkát, majd miután Klau végzett a hajvasalással, mentünk is.
Ebéd közben aztán akadt néhány vicces pillanat, rögtön az ebédindító pálinkával. Én ugyan nem ittam, mert nem szeretem, de Niki, ha jól emlékszem kettőt is leküldött, aminek az lett az eredménye, hogy kicsit mellélöttyintette a levest. Ebből persze nem kis nevetés lett, mondtuk is Nikinek, hogy ma már ne igyon többet. Persze ebből nem lett semmi, de pálinka helyett inkább bort ittunk. Ebéd után természetesen a torta következett, amit Dalma aranyköpése kísért, mondta Nikinek, hogy "nem kéne felgyújtani a tortát" ennek persze megint röhögés lett a vége, de a szertartás megtörtént. A torta pedig annyira ízlett mindenkinek, hogy még Niki hajára is jutott belőle.
Ebéd és torta után visszavonultunk a csajok szobájába, ott hülyéskedtünk, felnéztünk Facebookra, hangolódtunk az estére, majd ahogy lassan besötétedett, nekiláttunk készülődni. Kezdetnek Klau átvasalta a haját és nekilátott begöndöríteni Dalma vörös sörényét, az én hajamat pedig Niki vette kezelésbe, nagyon szépen ki is vasalta. Frizurakészítés után átöltöztünk buliszerkóba, majd egy gyors vacsi után sminkelés, amit jó néhány hangulatkép követett. Csak amolyan Forrószél Lányok stílusban. Ilyen az, mikor négy lökött Hooligirl modellest játszik :D Aztán este hétkor útnak is indultunk, persze megint előjött az éneklős kedvem.
Először a Lidl felé kanyarodtunk, ahol beszereztünk egy üveg valami vodkás-vérnarancsos lőtyikét, amit persze meg is ittunk míg a Bierig értünk. Ahogy odaértünk, lepakoltuk a kabátunkat, aztán irány a pulthoz. Mindenki vodkanarival indított, illetve én még egy energiaitallal is. Egy kis alapozás után pedig természetesen a zenegépnél kötöttünk ki és válogattunk a dalok között. Indításnak rögtön kezdtünk rockkal, természetesen közte egy-két Hooligans dallal. Eleinte jobban csak ültünk és énekeltünk, például Michel Telo Ai Si Eu Ti Pego-ját, igaz amúgy mirigyesen, Szívós Szemű Márta-ként. Aztán Hotel Mámor közben elejtettem én is egy újabb hülyeséget: Az "akad, aki térdel" sort néhány kissé félreértelmezhető mozdulattal kísértem, ami Dalmának ugrott be először és hangosan nevetni kezdett. És még nem is ittunk sokat.
Aztán később sorra került még a Republic 67-es út című dala is, amivel megemlékeztünk a pontosan egy évvel azelőtt elhunyt Cápára, aki a Hooligans menedzsere volt. Bár mondogattuk egymásnak, hogy nem fogunk sírni, azért a végén mégis elpityeredtünk egy kicsit. De aztán letöröltük a könnyeinket és folytatódott tovább a buli. Persze ekkor már került a zenegépbe Sugarloaf és Magna is, illetve az egyik nagy retro kedvencem, a Carpe Diem Álomhajója. Közben a vodkanarancsot boroskóla váltotta fel, az asztalnál ücsörgést meg éneklés-táncolás-ökörködés.
Aztán Niki kitalálta, hogy felveszi videóra az én gépemmel, ahogy énekeljük neki a Halász Judit féle Boldog Születésnapot. Igaz, a produkcióval nem nyertünk volna Megasztárt, de a szándék volt a lényeg. A kis produkció után természetesen folytattuk a bolondozást, dobáltuk a százasokat a zenegépbe, táncoltunk és rekedtre kornyikáltuk magunkat. Dalma ekkor jutott el második aranyköpéshez, ami szó szerint így hangzott "G.cire fáj a torkom" Aztán mikor leesett, mindenki elkezdett röhögni. Utána az én őrült ötletem nyomán a zenegépből megszólalt a ZiZi Labortól a Honky Tonk Woman, amire Nikivel együtt bolondoztunk. Aztán mivel nagyon kevesen voltak a Bierben, Klau kitalálta, hogy menjünk át a Bowlingba.
Míg átsétáltunk a tömbök között, énrám megint rám jött az énekelhetnék, csak Klau mondta, hogy inkább halasszam későbbre, mert a Bowlingban karaoke van. Mikor odaértünk, lent a pultnál is voltak egy jó néhányan. Kértünk egy-egy itókát, majd felmentünk a felső szintre, ahol már akkor tartott a karaoke.
Eleinte csak ültünk és néztük, aztán mégis odamerészkedtünk a billiárdasztal mellé és és mikor a szánk elé rakták a mikrofont, beleénekeltünk. Aztán mi is kértünk két Hooligans számot, a Királylányt meg a Játszomot, mert az a kettő volt a gépben és amit természetesen végigénekeltünk. Utána jött még két Queen szám, azt nem mi választottuk, de azért én végigénekeltem. Négyünk közül csak én tudtam a szöveget. Miután kiénekeltük magunkat, még ott voltunk egy kicsit, de aztán eluntuk és hazasétáltunk Nikiékhez. Vacsora és fürdés után lefeküdtünk aludni, bár engem Niki macskája, Tigris ki akart dúrni az ágyból. Persze nem hagytam magam, lelöktem a szőnyegre. Aztán már hagyott aludni.
Vasárnap reggel, vagyis már inkább délelőtt kilenc után ébredtünk fel. Reggeli és a nálam szokásos kávé után lassan felöltöztünk, majd Dalma és én nekiláttunk összepakolni a cuccunkat. Miután ez megvolt, a gép elé telepedtünk, felnézett mindenki a saját facebookjára, közben beszélgettünk és feltettük az én Nikonommal készült fotókat és a videót is Klauék gépére, aztán az ő Samsungjukkal készülteket pedig átettük az én memóriakártyámra, így nem kellett küldözgetni. Persze hülyeségnek most sem voltunk ám híján, végigröhögtük az egész délelőttöt.
Aztán dél körül kajáltunk, majd Niki kikísérte Dalmát a buszhoz. Az én vonatom csak 14.13-kor indult, így amíg Niki visszaért, még egyszer átnéztem a cuccomat, nem hagytam e ott valamit. Mikor Niki is visszaért, cipő, kabát, hátizsák föl és kisétáltunk az állomásra. Még volt egy kis időnk, így csináltunk néhány búcsúfotót. Majd rendes időben befutott a vonat, így felugrottam rá, kényelembe helyeztem magam és már indultam is hazafelé. Távozóban még egy képet készítettm, majd inkább csak hátradőltem és néztem a már nem is olyan idegen tájat.
Kb. egy óra vonatozás után leszálltam Csabán, majd kisétáltam a buszhoz. Kicsit várni kellett ugyan, mert a Körös Volánnál mostanság luxus a pontosság, de azért befutott a busz, felszálltam és irány haza. Itthon aztán én is egyből gépre tettem amit összefotóztam és nekiláttam a beszámolónak. Igen tudom, hogy kicsit későn fejezem be őket mostanában, de ez van, ha az ember lánya napközben nem ér rá, mert melózik, este meg olyan fáradt, hogy max. két értelmes sort képes leírni.
És hogy összefoglaljam ezt a rövidített házibuli hétvégét, azt hiszem sikerült egy igazán emlékezetes 16. szülinapot szereznünk Nikinek. Terveink szerint Szilveszterkor folytatás, ám addig még vár rám december 29-én egy óriási buli a Tetoválók Éjszakáján.

És néhány jól elkapott pillanat:

Útra fel :)