2014. november 17., hétfő

Másik szemmel - Barba-Halloween Tibi-oldalról

Mint megbeszéltük, Ági megírta a Barbahalloween beszámolót Tibi oldalról, csak sajnos a technika ördöge neki is bekavart. De most végre itt a beszámolója, fogadjátok szeretettel:

Most Nagy Ida, Bordás Alexandra, Nohalka Vivi, Juhász Vivi, Sziklahegyi Adri és Török Feri társaságában buliztam. De összefutottam Kat-tel is és megbeszéltük, hogy mindenképpen lesz beszámoló Tibi-oldalról is.

Előtte ittunk egy mézes Jack-et Idával. Tényleg jó cucc. Nohi szerint nagyon vigyori voltam a telóban, amikor hívott fél 8 körül, hogy hol vagyunk. Megbeszéltük, hogy fél 8-kor tali a Barba Negrában. Ehhez képest akkor még a Blahán voltunk. De már megszokták, hogy kések. Ja, nem is én kések, az idő siet :-) De ezen az estén kaptunk egy órát. Na, ennyi értelme van az óra-átállításnak… mikor visszafelé történik… hogy 1 órával hosszabb lesz az az este. Ha éppen bulizok, imádom az óra-visszaállítást. A vigyori-Ági meg alapállapot, szóval NEM, HELEN, ENNYITŐL ÉN MÉG NEM RÚGOK BE. Főleg úgy, hogy ugrálok is.

Aztán amikor a „helyünkre” kerültünk, rájöttünk, hogy az ott nagyon nem a mi helyünk. Nem 1.sor, hanem 3. – nekem ez volt szokatlan. Ida meg nagyon magyarázta, hogy ő Zsoltika-oldalon szokott állni. De így is élvezte a koncertet. Ezt nem lehet nem-élvezni. Mondtam neki, hogy én is álltam már a másik oldalon és tudom, hogy „nem lesz nagy bajunk” „ha más oldalra állsz”… persze azért nem bánom, ha Tibi-oldal :-)

De az se baj, hogy dec.14-re Zsoltika-oldalra – erkély jobb - kaptunk jegyet. Volt még hely Tibinél is a bal oldalon, de akivel megyek (csajszi) Zsoltika-oldalra akart jegyet és mindenképpen egymás mellé akartuk a jegyeket. Nekem tök mindegy itt már, úgyse lesz nagy tombolás azon az estén… vagy majd meglátjuk, de kiöltözős, elegáns hely és főleg lassú dalokra számítok a szimfonikus zenekar miatt, szóval kicsit más lesz, mint amit eddig megszoktunk. De pont emiatt lesz érdekes: örülök, hogy úgy alakult, hogy mégiscsak el tudok menni.

Szerintem poénból még nyakkendőt is húzok (nem Feri Hooliagn-ját, ami Szigligeten volt rajtam, hanem egy saját, csajos pirosat… és igen, már tudom, milyen szerelésben megyek oda: fekete nadrág, fehér blézer, fehér ing + talán a nyakkendő… vékonyabb, mint a pasiké, szóval tényleg női. A cipő még kérdéses: vagy a fekete, magassarkú csizmám vagy a lapos, fekete kicsit-szegecses cipőm.)

Egyébként Alexa is Zsoltikás, mégis ott volt velünk Tibinél… és úgy láttam, nagyon élvezte a bulit. Adrival meg folyamatosan mutogattuk egymásnak, h. „Jump! (fel-fel)… mikor megláttuk, hogy nem ugrál a másik. Bár elég ritkán volt ilyen.

Én nem vártam meg a fotózkodást, elhúztunk Idával az afterpartink helyszínére, ahol elvileg Gyöngyi névnapját ünnepeltük… ahová nem tudott eljönni. De a csajokról van kép, ők később csatlakoztak hozzánk a másik helyen és a névnapos nélkül is jól megünnepeltük őt. Az ajándékát (csokik) azért megkapta a koncert után… amikor megbeszéltük, hogy sajnos nem tud jönni, sietnie kell haza. De majd legközelebb ő is jön velünk – remélhetőleg.
Baranyi Ági

Remélem, tetszett. A képek ezúttal sajnos lemaradtak, de később lesznek majd.

Legközelebb, ha minden jól alakul, november 29-én ismét új vizekre evezek egy Ramones Mania koncerttel. Vizsgaünneplés (főleg, ha átmegyek) és utónévnap, szóval hangulat garantált. Tartsatok velem!