2011. szeptember 13., kedd

Hooligánkodás Debrecenben és Zsoltika szülinapja

A februári hooligánkodás után az a szerencse ért, hogy kb. egy hónap múlva, március 18-án ismételhettem. A helyszín ezúttal a debreceni Lovarda nevű hely volt. Erre a napra nagyon rákészültem, békéscsabai barátnőmmel, Mónival együtt, hiszen úgy terveztük, felköszöntjük kedvenc bolondos basszerosunkat Zsoltikát, aki 10 nappal korábban, március 8-án lett 31 éves. Mindketten készültünk ajándékkal is, Móni egy üveg pezsgővel, amit alá is írtunk, illetve egy kutyát ábrázoló terrakotta plakettel. Én elég sokáig törpöltem, mire kigondoltam, mit is kéne készíteni neki, de abban biztos voltam, hogy saját készítésű dolgot adok, mert amíg készül az ajándék, addig is arra gondolsz, aki kapja. Végül kitaláltam: Egy üveglapra festettem a barnás színű basszusgitárját, amit ő IwIwen "Öthúros Baba" néven mutatott be és egy igencsak szép darab. Így konkrétan a koncert előtti hetem a munka mellett ajándék készítésből, a menetrend egyeztetésből és a ruhaválogatásból állt, hogy miben is menjek. Végül egy duris túrám során ráakadtam a megfelelő darabra. Egy fekete-fehér-szürke kockás miniszoknya, amihez a karácsonyra vett fekete csipke és necc felsőmet, harisnyát és a fekete hegyes orrú, lapos talpú csizmámat választottam, illetve vadásztam még egy barnás övet is. A felső egyébként ugyanaz, amit a Symbolban is viseltem. A csütörtöki napon munka után Mónival elmentünk még Csabán a Pennybe venni ezt-azt az útra, és még egyszer leegyeztettük az utat. A 12:30-as buszra esett a választásunk, úgy beszéltük meg, hogy ő Csabán száll fel, én pedig Békésen.
Végül eljött a péntek. Mivel az előző néhány napban tovább maradtam bent a munkahelyemen, hogy előre ledolgozzam a péntek délutánt, így csak délelőtt voltam bent egy rövid időre, majd irány haza. Otthon egy villámgyors ebéd, majd készülődés és fél egy körül elindultam a buszállomásra, hogy biztosan elérjem a buszt. Közben időnként csörgettük egymást Mónival, hogy éppen merre jár a busz. Aztán szerencsére rendes időben ott volt a buszállomáson és felszállhattam. Persze péntek délután volt és mondanom se kell, hogy a busz tele volt, Szeghalomig állni is csak szűkösen tudtunk. De utána leürült a busz szerencsére, így volt ülőhelyünk.
Debrecenben a vasútállomáson szálltunk le, majd onnan trolival mentünk Kassai út felé. A Főnix csarnok környékén leszálltunk, majd némi kérdezősködés után megtaláltuk a Lovardát. Persze elsőnek mi értünk oda, kb. háromnegyed ötkor és elvileg ötkor volt ajtónyitás. De azért szerencsére beszabadultunk, majd előkerült a lista is azoknak a nevével, akiknek Cápa felajánlotta egy héttel azelőtt a fórumon, hogy félreteszik a jegyet. És amire Móni sikeresen felíratott mindkettőnket, vagyis ingyen mehettünk be. Jeee!
Közben megérkeztek a többiek is, nagy részükkel akkor találkoztam először. Dorina, Vani, Oli, Réka és Eni. Majd nem sokkal később befutott Marcsi és Kriszta és velük még egy kisebb csapat. Beadtuk a cuccot a ruhatárba, majd az ajtó előtt vártuk, hogy beengedjenek minket, amire aztán hatkor sor is került.
Amint kinyitották az ajtókat rohantunk le a lépcsőn, hogy mindenki befoglalhassa az első sort. Mi Mónival Tibi elé kerültünk, bár én magam jobban szeretek Zsoltika előtt állni. Kordon nem lévén, a színpad szélére pakoltuk a táskákat, én különösen vigyáztam az enyémre, hiszen ott lapult benne a gondosan becsomagolt ajándék.
Olyan hét óra körül kezdett a debreceni Hangtapasz zenekar, bár őrájuk nem figyeltünk annyira, mert éppen felváltva rohangáltunk WC-re. Illetve én még meglátogattam a bárpultot is, némi innivalóért. Első körben egy Jack-kólával futottam vissza a színpadhoz. Nagy alakítás volt, pláne úgy, hogy a sima padlón kellett végigszaladnom tükörsima talpú csizmában. De teljesítettem a távot és egy csepp pia se landolt a padlón. Mikor visszaértem a színpadhoz, a Hangtapasz koncert már a végéhez közeledett. Mire félig elszopogattam a whisky-kólámat (szívószállal persze, mert úgy jobban üt) már hangolt az Idiot Side is. Bevallom kicsit vegyes érzésekkel voltam irántuk, talán kicsit ezért is volt, hogy félrészegen felkiabáltam Barnee-nak "Csak mentes víz?" ő pedig válaszolt, hogy igen, mert a bubistól büfiznie kell. Aztán egy perc múlva meg pont én kezdtem el énekelni a Könnyen jön című dalukat. Be kell valljam kellemesen csalódtam a srácokban, hiszen nagyon jó hangulatot csináltak, remekül bemelegítettek minket Hooligansre. Én pedig azért még tankoltam némi vodkanarival és egy jókora pohár boroskólával. és mindezt egyszerre vittem a színpadhoz, futva, és nem tafláztam el, illetve egy csepp se veszett kárba. Mint utólag kiderült Dorina, Vani, Oli és Réka végig ezen nevettek. A végén viszont már picit szégyelltem magam, hogy ilyen hülye voltam Idiot Side koncert előtt, hiszen igenis jó fej srácok és jó kis bulit csaptak.
Majd következett az est fénypontja, a Hooligans. A fiúk szokás szerint a Legyen valami-vel kezdtek és jött sorban a többi megszokott dal,  illetve néhány a Nyolcszemközt-ről. Az első a sorban a Küzdj az álmodért volt, ami az albumon hallgatva könnyeket csalt a szemembe és nem volt ez másként a koncerten sem. De szerencsére a könnyek gyorsan felszáradtak hála a jó kis pörgős bulidaloknak. Persze ismét óriásit tomboltam, míg Móni mellettem kissé lájtosabban nyomta, ő inkább fotózott. Tombolás közbeni élményként talán azt tudnám még megemlíteni, mikor a Nincs két életem közben Tibi annyira előrejött, hogy elértem kezét és a jobb kezem két ujjával végigsimiztem. Erre ő rám mosolygott. Csipa is fenomenális volt, mint ahogy Endi és Zsoltika is minden bolondozásával. Ezért szeretem én őket. Mert ha ott vagyok koncerten egyszerűen kikapcsolok, csak ott vagyok azokkal akiket szeretek és akik engem is elfogadtak olyannak amilyen vagyok és együtt tombolunk. A Hotel Mámorra már alig maradt hangom de teljes bedobással tomboltam végig azt is. Majd koncert után egy kis várakozás következett, én pedig kicsit elkezdtem izgulni amiatt, hogy Zsolti vajon hogy fogadja majd az ajándékomat.
Mikor végre kijöttek a fiúk, először Tibit vettük célba, mert ő volt a legközelebb. Móni aláíratta a karját és csináltunk egy-egy közös képet. Majd megláttuk a másik sarokban Zsoltikát is így átszaladtunk hozzá. Közben elővettük az ajándékokat. Mikor sorra kerültünk, először Móni adta át neki a pezsit és a kutyás plakettet, majd én következtem. Mikor átadtam neki, először ugye megköszönte csillogó szemekkel (Szó szerint: Köszönöm szépen Kata... Vadvirág) majd kicsit forgatta, tapogatta hogy mi lehet, végül nekiállt felbontani. Felbontani... konkrétan úgy tépte szét a légpárnás borítékot, mint a női fehérneműt. És ekkor rájött mi is az a kemény. Az öt húros szépség üvegre festve ezzel a felirattal: Siker. Legyen. Veled! Még egyszer megköszönte, majd a közös képhez jó szorosan átkarolt. Utána Endit csíptük el egy-egy közös képre és egy hármasra is, amin Móni és én közrefogjuk őt. Utána sikerült még Csipát is elcsípni és végre vele is készült egy közös kép és aláírta a táskámat is, melyről már csak az ő keze nyoma hiányzott. És persze vele is készült hármas kép, csak nem éppen tökéletes, mert a hajam sikeresen az arcába lógott szegénykémnek :S utána visszaszaladtunk Zsoltikához még egy hármas képre, amin jól sarokba is szorítottuk. Legalábbis olyan arcot vágott. Utána egyenesen a másik irányba vissza Tibihez vele is egy hármas képre. Valószínűleg tiszta hülyéknek tűnhettünk ahogy ott szédelegtünk mint a Chemotox-os szúnyogok. És még utoljára vissza Zsoltikához is, hogy a tőlünk kapott ajándékokkal is legyen egy kép. Majd éjfél után nem sokkal bezárt a bazár, szépen ki lettünk tessékelve a Lovardából. Bár előtte én még a mosdóban átvettem a magammal vitt farmert, hiszen hideg éjszaka volt megfejelve egy jó kis esővel.
Az éjszaka további részében pedig Marcsiékkal visszagyalogoltunk a vasútállomásra, ott csöveztünk, majd mikor az ő vonatuk elment, következett még egy jó kis gyalogtúra a buszállomásig. Volt is minden bajunk, elvégre megszoktuk, hogy Csabán egymás seggében van a kettő. Aztán ott csöveztünk 6:10-ig, mikor indult a  buszunk. Az út egy részében el is szundítottunk, igaz, csak rövid időre, hogy tudjuk merre járunk. Majd én leszálltam Békésen a buszállomáson, Móni pedig továbbindult Csabára. Még várt rám az a drága jó gyalogtúra hazáig, mikor már amúgy sem nagyon éreztem a lábamat. De ez akkor valahogy nem érdekelt, mert annyira boldog voltam a tudattól, hogy örömet szereztem valakinek, aki pár perc alatt lopta be magát a szívembe és minden alkalommal képes mosolyt csalni az arcomra. Ő Zsoltika.

És a buli képei:

A buli előtt készült kép az előtérből:

Az első igazi közös képem Csipával


 A kép, amit egyszerűen imádok

 Endivel a nagy ölelés

És Tibivel is, avagy kesztyűs Hooligánok

És végül az ünnepelt az ajándékaival, amit tőlünk kapott


Hamarosan olvashatjátok születésnapi emlékeimet is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése