2014. július 20., vasárnap

Interjú - Heni és Ari

Sziasztok!
Ismét itt az ideje, hogy megvalósítsak egy régi tervet a bloggal kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint egy interjú rovat. Korábban már kaptam egy interjút Endivel, de most úgy döntöttem, saját magam is csinálok egyet. Első interjúalanyaim pedig nem mások, mint kedves barátaim, Mórahalom, sőt egész Csongrád megye legnagyobb Hooligans rajongói, Judik Henrietta és Mohai Aranka, vagy ahogy ti is ismeritek őket, Heni (Henry) és Ari. Nemrég ünnepelték 100. Hooligans koncertjüket, ennek kapcsán beszélgettünk el Facebookon.

Kat: Sziasztok! Először is gratulálni szeretnék a most már több, mint 100 koncerthez! De Mikor és hol volt az első koncert? Meséljetek róla!
Heni & Ari: Nagyon szépen köszönjük szépen! 2005. július 10-én volt az első koncertünk városunkban, Mórahalmon. Én akkor még csak 10 éves voltam és a leghátsó sorban műanyag széken állva hallgattam végig a koncertet. Ari már akkor is fotózott 1-2-őt igaz a képek nem igazán sikerültek...

Kat: Tulajdonképpen hogyan lettetek Hooligánok?
Heni: Arival közösen imádtuk és hallgattuk max hangerőn 2003-ban a Királylányt, még videokazettára is felvettük, ezért pont jókor jött a mórahalmi koncert hiszen élőben is hallhattuk a kedvencünket. Nagyon megtetszett a zenekar így hát elkezdtünk járni a környékbeli koncertekre. Utána szépen lassan Csongrád és Bács-Kiskun megyét, majd egész Magyarországot célba vettük, azokat a helyszíneket, amiket meg lehet közelíteni busszal és vonattal. (2005-ben 1 koncerten voltunk, 2006 és 2009 között 4, 2010-ben 5, 2011-ben 21, 2012-ben 30, 2013-ban 29 koncerten voltunk, idén eddig 14 koncertet hooligánkodtunk végig)

Kat:  Aki ennyi koncertet lenyom egy évben, azt nyilván felismerik. Mikortól érzitek azt, hogy felismernek a fiúk?
Heni & Ari: 2011. 09. 10. Albertirsát tekinthetjük annak, hiszen Zsolti akkor nevezett el Henrynek és a többiek is igazából azóta ismernek ránk az első sorban...

Kat: A sok koncert nyilván hozott néhány barátságot. Vannak koncerten megismert barátaitok? Ha igen, kik ők?
Heni & Ari: Szerencsére az ország minden területén vannak ismerőseink és barátaink is, akikre mindig mindenben számíthatunk és Ők is ránk. Neveket nem említenénk, mert olyan sokan vannak, hogy senkit se szeretnénk kihagyni.

Kat: Melyik a kedvenc Hooligans dalotok/albumotok?
Ari: Kedvenc dal: Egyetlen, amit már sajnos nem játszanak a koncerteken. Kedvenc album: História.
Heni: Kedvenc dal: nincs konkrét, de pl.: Eljátszott gyémánt, Küzdj az álmodért, Királylány, Ringass el... Kedvenc album: a Bohémélet nagy kedvencem, de a Privát Mennyországot is nagyon szeretem.

Kat: A koncerteken időnként történnek emlékezetes dolgok. Van ilyen storytok? Elmesélitek?
Ari: A méhkeréki koncert nagyon bejött amikor "egy lány" az "akad aki térdel"-nél a dekorációnak szánt cukkinit felkapta...
Heni : A makói koncert számomra emlékezetes volt, mert Csipa akkor énekeltetett meg, azóta megfogadtam, hogy soha többet, mert bűn rossz a hangom kihangosítva. :D Valamint azt szeretjük, amikor a Srácoknak is nagyon jó a hangulatuk pl. Csipa cigánykerekezik vagy dobol, Zsolti és Tibi sokat mosolyog és bolondozik, Endi énekel stb. De a legeslegjobb emlékünk: 2014. 06. 21. Vértesszőlős 100. koncertünk ünneplése.

Kat: Az biztos, hogy mindenképpen emlékezetes volt. Egyébként szoktátok olvasni az Annyi minden vár blogot?
Heni & Ari: Igen, mindig olvassuk, mert jó érzés újra átélni a Veled közös koncerteket

Kat: Ahol mindig történik valami. :D És végül: Mit üzentek a blog olvasóinak?
Ari: Szeretnék még nagyon sok koncertet végig hooligánkodni a blog olvasóival az 1. sorban.
Heni: Megéri küzdeni az álmainkért, hiszen egyszer úgyis megvalósulnak... 



Köszönöm az interjút, Medgyesegyházán találkozunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése