A májusi események után elég negatív fordulatot vett az életem, ezt nem részletezem, aki ismer, tudja mi az oka. De lényeg a lényeg, ez sem tudott eltántorítani a már januárban eltervezett békéscsabai hooligánkodástól. Főleg úgy nem, hogy idén is a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé keretein belül léptek fel a fiúk, bár ezúttal mint az Edda előzenekara.
Eddigiekkel ellentétben erre a bulira nem készültem úgy rá, mint az előzőekre, hiszen csak a szomszéd városba kellett mennem, így gondoltam, buszra nem is költök, inkább bicajjal megyek, ha már egyszer van jól megépített bicikliút. Csak világításról kellett gondoskodni, illetve nemigen ihattam. Egyrészt rendőr veszély, másrészt amiatt, hogy egy szakaszon elég sűrű a csalános. Mónival, akinek aznap délután volt a bizonyítványosztás, így csak arról beszéltünk, hogy hol találkozzunk majd bent a Sportcsarnoknál.
A buli napján, június 10-én, aztán délelőtt tízkor keltem, a nap további részében itthon csináltam ezt-azt, majd délután birtokba vettem a fürdőt és nekiláttam készülődni. Zuhany, öltözés, gyors vacsi, kávé, satöbbi. Mivel picit be volt borulva, így nem a tervezett miniszoknya-fekete póló kombót vettem fel, hanem hosszú farmert, a piros fűzőmet, arra egy piros cipzáras felsőt és a bőrdzsekimet, majd olyan négy óra körül el is indultam. Aláírni valónak ezúttal a már egyszer dedikált táskámat vittem, mivel kissé kikopott az alkoholos filc, így nem árt újraírni. És hát abba pakoltam mindent. Útközben aztán meg kellett küzdenem a muslicákkal is, de szerencsére vittem a napszemcsimet.
Kicsit később érkeztem be Csabára, mint szerettem volna, de alul a kis utcákon át mentem a Konzervgyártól a Gyulai útig, majd ott kanyar a kórház elé, ahol lezártam a "kecskét" (bicajt így nevezik a békésiek) és gyalog mentem tovább a sportcsarnokig. Közben Móni meg is csörgetett, hogy a színpad környékén van. A bejárat előtt még egy másik csabai hoolilánnyal, Messyvel is találkoztam. Ő még nem akart bemenni, várt valakire, én viszont fogtam magam és bementem. A színpad környékén aztán meg is találtam Mónit, ám ő nem volt egyedül. Vele volt ugyanis Barbi, akit a régi HooligansWeb fórumán Hoolibuli néven ismertem meg. És most személyesen is. Székesfehérvárról egészen idáig eljött, ami azért nem semmi.
Az összeismerkedés után kicsit grasszáltunk még a sörsátrak között, vadásztunk egy kis édességet is, majd az egyik sörsátorban találkoztunk Marcsival. Nagyon megörültünk egymásnak, hogy van még ismerős arc itt, bár most barátnője, Kriszta nélkül volt. Utána visszasoroltunk a színpadhoz, a szokott helyre, első sor Zsoltika felől, ahol már ott állt Heni és Ari. Beálltunk melléjük és vártuk a bulit. Közben érkeztek egymás után az ismerős arcok. Olyanok akikkel találkoztunk már és olyanok akik csak Facebookon vagy Fórumon ismerősök. Így felfedeztük a másik oldalon Bettyt is, illetve Kondorosról eljött Regi, Magdi és Évi. Majd ahogy gyűlt a tömeg, mögöttem felbukkant még Anna is, akivel a Symbolban találkoztam először. És beszélgetésünk során kiderült, hogy Barbival is, mikor vártuk, hogy leengedjenek minket, de nem emlékeztünk egymásra. Illetve Békésről átjött még Kitty a családjával és Barbuss. Közben megérkezett a stáb is, ám ezúttal Zsül nélkül. Hogy ki vezetett helyette, arra már nem emlékszem, de az biztos, hogy ezúttal Szaszának kellett a dobokat is belőnie, mikor hozzákezdett, sikerült is megijesztenie. Majd nem sokkal később láttam Dénest is oldalt kimenni az egyik sátor felé, így akkor már ott voltak a fiúk is.
Majd eljött a fél nyolc, kezdődött a buli. Persze előtte beharangozták még, hogy a szokott helyen, Gabi bazáros asztalánál lesz dedikálás, így reménykedhettem benne, hogy mégiscsak felfrissíthetem a táskám aláírását. A koncert ismét a Legyen valami-vel kezdődött, és tökéletesen megalapozta a további hangulatot. Kivetnivalót természetesen most sem találtunk az előadásban, a fiúk ismét ezerrel odatették magukat, mi pedig hatalmasat tomboltunk mint mindig.
Koncert után persze egyből oda is soroltunk ahol a dedikálást sejtettük, jól befoglaltuk a placcot, nehogy lemaradjunk. És vártunk. Közben gyűlni kezdtek az eddások, akik szintén kedvenceikért ordibáltak és hát kaptunk egy két keresetlen szót mi, hooligánok. És hogy még szebb legyen a dolog, elkezdtek minket szinte hozzápréselni a kordonhoz. Közben elkezdődött az Edda is, így még jobban szorultunk a kordonnál és folyamatosan kérdezgettük a securitysokat, hogy kijönnek e és mikor a Hooligánjaink. Közben Gabi is elkezdte lebontani a bazársort, a kétajtós szekrények meg közölték velünk, hogy a Hooligans nem jöhet ki az Edda miatt. Na, ez volt az a pillanat, amikor eldurrant az agyam. Az Eddát alapból nem igazán szeretem, Pataky meg különösképpen irritál, így egy-két Edda számnak el is kezdtem dúdolgatni az Irigy Hónaljmirigy verzióját, hogy menjen le a gőzből. Végül aztán Móni, Barbi, én és a frissen megismert Helga a tettek mezejére léptünk. Mikor kicsit fogyott mellettünk a tömeg, fogtuk magunkat és megkerültük a színpadot, így a backstage mögött reménykedtünk hátha elcsípjük a fiúkat. Közben még azért Csipa is színpadra lépett az Eddával, mint azt tette már pár alkalommal. Szerencsére most nem a Játszom-ot énekelték, mert attól még jobban megy fel az agyvizem. Mármint ha Pataky énekli. Csipától a legjobb az a dal akkor is. Vártunk ott is egy darabig a backstage mögött a kordonnál, láttuk Zsoltikát, elég közel volt, de már készülődött ő is a beszálláshoz. Majd miután mindenki előkerült, beszálltak, Déneske pedig elindult velük. Mi pedig addig integettünk, míg el nem tűntek a sötétben.
Miután a fiúk elmentek, mi is kifelé vettük az irányt, legalábbis el a színpadtól. Aztán útközben valahogy Helga leszakadt tőlünk, akkor úgy nem is tűnk fel. Majd Móni, Barbi és én úgy döntöttünk, megyünk. Útközben a kórház előtt mentünk el, ott megálltunk egy kicsit, hogy kinyissam a "kecskét" majd mentünk tovább és beszélgettünk. Közben Barbi megismerkedett néhány általam használt furcsa kifejezéssel és Disco Express idézettel. Egyik ilyen volt a "Rövidhajú copfos, szőke kopasz, válligérő kékszemű, barna kócosfogú, francia akcentussal beszélő kövér japán topmodell" kifejezés is, amint természetesen hatalmasat nevetett. Majd a McDonald's-nál csináltunk néhány közös képet.
Miután kifotózkodtuk magunkat, elbúcsúztunk Mónitól, ő ment haza, én pedig felajánlottam Barbinak, hogy elkísérem a vasútállomásra és vele maradok, amíg jön a vonata, ne csövezzen egyedül. Én úgyis ráértem, mert bicajjal voltam, másrészt úgy gondoltam, addigra talán kicsit kivilágosodik és nem kell a sötétben tekernem. Így hát folytattuk utunkat a vasútállomás felé közben beszélgettünk és hülyéskedtünk tovább illetve megmutattam egy-két útba eső helyet, pl. a Csaba Centert, ahol fél évvel korábban volt egy jó kis koncert, ott ismerkedtem meg Mónival, Bettyvel, Ercsivel, Bogival és Mariannal.
A vasútállomáshoz érve oldalt belógtunk, majd mivel zárva volt a váró, arra gondoltunk, kint egy padon ülve várjuk a vonatot. Csakhogy az egyik ott dolgozó kedves fiatalember kinyitotta a várót és beengedett minket, így végül is nem a hűvösben csöveztünk. Bent leültünk egy padra és mivel csak mi ketten voltunk a váróban, zavartalanul beszélgettünk és hülyéskedtünk tovább. Kiderült, hogy van egy közös ismerősünk, akit mindketten nagyon szeretünk, sőt nekem fogadott tesóm is, Evelin. Aztán szóba került minden. Eddigi koncertek, vagy éppen hogy melyik Hooligans dalt hiányoljuk a koncertekről. Alapvetően a Tűzzel játszomot mind a ketten a Várok rád-al együtt, bár felmerültek olyan dalok is, amik nem biztos, hogy gyerek fülnek valók, konkrétan a Táncolj az ágyon, illetve az Ami éltet. Utóbbi mindkettőnknek személyes kedvence. És hát persze megismertettem Barbit a Hooligans utáni ezüst érmes kedvenc bandám, a Disco Express néhány dalával is, illetve több idézettel és kifejezéssel, ehhez kapcsolódóan. És persze még énekeltünk is egy kicsit. Hooliganst, Disco Expresst de még Mirigyet is, méghozzá a Neue punk ist borzalom című magyar-német hibrid Nena paródiát. Illetve meséltem neki Black and pink címet viselő, többek közt a Hooligánok főszereplésével is íródó fantasy történetemről.
Majd jött a vonat, ami Pestre vitte Barbit, ahol át kellett szállnia, hogy Székesfehérvárra jusson. Miközben kikísértem, megérkezett Marcsi is, így tőle is elbúcsúztam. Majd miután felszálltak a vonatra és az elindult, én is biciklire pattantam, és irány haza. Útközben még Disco Expresst és Paddy and the Rats-et dúdolgattam, csak hogy kitisztuljon a fejem az Eddától. Szombaton és vasárnap pedig oda-vissza háromszor meghallgattam a Disco Express Ah... Merica és Nyalóka albumait, amivel sikerült is a kedvező hatást elérnem.
A Sörfeszt utóéletéhez hozzátartozik még, hogy hétfőn a záró Mirigy koncertre is átbicajoztam. Igaz ott nem az első sorban álltam, de nem bántam meg, így is nagyokat nevettem a Mizun és a Lady Gaga paródián, amit ott hallottam először élőben. Illetve talán annyi még, hogy az Eddát még annyira se szeretem ez után a buli után, illetve rájöttem, ha a két banda megint egymás után koncertezne, abból dedikálás és közös kép biztos nem lesz.
És hát azóta Barbi és én majdnem minden este órákat képesek vagyunk dumálni és hülyéskedni MSN-en. Illetve belőle is Hoolitesóm lett. A Black and pinket azóta is olvassa, gyakran együtt találunk ki egy-egy részt hozzá. És már alig várjuk, hogy mindketten újra együtt bulizhassunk.
És a képek a Mekinél:
Itt is voltunk, avagy az egyik hármas csoportkép
Ezt én csináltam
Nem hagytalak egyedül, Hugi
Hamarosan jönnek körösladányi emlékeim.
