Symbol

Az idei első Hooligans koncertem a Symbol klub Valentin napi bulija volt február 12-én. Már vagy két héttel előtte rákészültem, igaz a családnak csak egy héttel előtte mondtam meg. Persze mikor látták, hogy nem tudnak eltántorítani, belementek. Már a pénteki napom is a készülődés jegyében telt, ruha kikészítése, hajmosás satöbbi és még Betsyvel is megbeszéltem, hogy várjon rám a Keletiben.
Szombaton, a buli napján reggel zizegve ébredtem fel és a fél délelőttömet készülődéssel töltöttem. Majd eljött a délután fél három, mikor kisétáltam a buszmegállóba és vártam a buszt, ami Csabára bevitt a buszpályaudvarra. Onnan irány a pár méterre lévő vasútállomás, ahol várhattam még egy órát a vonatomra. De nem baj, inkább én várjak, minthogy lemaradjak róla. Végül időben befutott a vonat, én pedig azonnal felültem.
És pontosan 17:18-kor el is indult Pest felé. Persze alig hagytuk el Muronyt, a telefonom megcsörrent, anyukám hívott, hogy minden biztosan a jó vonatra szálltam e. Majd folytatódott tovább az utam. Útközben aztán beszélgetni kezdtem egy idősebb úrral, aki a testvéréhez ment Münchenbe. Vonattal. És persze tartottam a kapcsolatot telefonon Betsyvel.
Közben be is sötétedett odakint, de a vonat időben, 19:50-kor befutott, akárcsak Betsy telefonhívása, hogy hol vagyok. Én pedig leugrottam a vonatról és már szaladtam is az aluljáró lépcsőjéhez, ahol már ott várt rám Betsy, a párja Peti és magukkal hozták Hoolianyut is. Mikor megláttak annyira megörültünk egymásnak, hogy szinte egymás nyakába ugrottunk. Majd kimentünk a kocsihoz és irány a budai oldal, hiszen a Symbol a Bécsi úton van. Nem kis táv, szó se róla. Először egy kávézó szerű helyre vitt az utunk, ahol már ott voltak a többiek, Marcsi, Kriszta, Edina, Anna, Evelin és Ercsi, aki mikor meglátott, a nyakamba ugrott.
Én is összeismerkedtem a többiekkel, majd nem sokkal később átsétáltunk a Symbolhoz, ahol aztán szépen lassan elkezdtünk gyülekezni. Találkoztam még Kati Művésznővel is, illetve láttam Répyt is. Szóval majdnem a teljes kemény mag. Majd végre leengedtek minket és befoglalhattuk a helyünket. Sajnos a második sorba kerültem, ám Zsoltika elé.
Ez a buli nem az általam megszokott koncert volt, hanem a 8 fős "unplugged buzi" hogy Csipa szavaival éljek, vagyis csatlakozott a fiúkhoz Fehér Attila gitáros, Rakonczai Viktor billentyűsként és két vokalista csaj. Ettől függetlenül persze óriási hangulat és tombolás kerekedett néhány percen belül. A buli egyébként jó pár meglepetést is tartogatott, hiszen amellett, hogy egyfelől két részből állt, amit egy kb. húsz perces szünet választott el, a megszokott koncertdalok közé jó pár csemegével és szolgált nekünk Csipa, Tibi, Zsoltika és Endi. Így például terítékre került koncerteken nemigen játszott Paradicsom ('97-es verzió), A vér nem válik vízzé, Minden út, Emlékül, illetve egy Matchbox Twenty dal, a How far we've come. Utóbbiban az volt a vicces, hogy Zsoltika majdnem jobban tudta a szöveget, mint Csipa. És ízelítőt kaptunk az új album, a Nyolcszemközt anyagából is, amit a Menj ha menni muszáj és a Szépnek tűnik képviselt, a tavalyi évben már megismert megszokott és megszeretett Illúzió mellett. Előbbi, bevallom, csalt néhány könnycseppet a szemembe, mivel pontosan ezt a nehéz döntést kellett meghoznom nekem is, mint amiről a dal szól.
A koncert előtt, a szünetben és a koncert után is disco volt, bár szerencsére nem azt az agyfűrészelő tuctuc vackot nyomták, hanem régebbi jó zenék. Koncert után még ott voltunk egy kicsit, de aztán szétszéledt a banda. Én Marcsival és Krisztával tartottam, hogy ne kelljen egyedül csöveznem egy vadidegen városban.
Később egyedül maradtam Marcsival, aki felvitt hozzájuk olyan hajnal negyed hat körülig, mikor is jött a buszom, ami kivitt a Keletibe. Pontban hatkor ott is voltam és mivel a vonatom már bent állt így felültem. Majd 6:10-kor elindultam hazafelé. A vonaton szundítottam is egy kicsit, de aztán a telefon a szülőktől felébresztett.
Reggel kilenc körül aztán sikeresen beértem Csabára, ott pedig szintén gyorsan le a vonatról és irány a buszállomás. És persze még egy telefon a szülőknek, hogy már itt vagyok a közelben, semmi bajom. Aztán megjött a busz is, és irány haza Békésre. A gond csak az volt, hogy nem Városházánál tett le, hanem a buszpályaudvaron így várt még rám egy jó negyedóra gyaloglás úgy, hogy alig éreztem a lábam.
De megérte minden tortúrával együtt hiszen egy újabb feledhetetlen élménnyel gazdagodtam és ismét megismertem jó néhány olyan Hooligánt akikkel előtte csak a HooligansWeb Fórumon és Facebookon beszélgettem.

És íme néhány emlék a Symbol buliról.

Betsyvel, akit azóta szinte a nővéremnek fogadtam...

Evelinnel, akit pedig húgomnak..

Egy videó arról a bizonyos Matchbox Twenty dalról.

És végül egy fotó, ami ugyan még koncert előtt készült, de majdnem mindenki rajta van, akiket megismertem itt. Illetve Ercsit korábban.

És hamarosan jönnek márciusi élményeim...