2013. augusztus 28., szerda

Hooligánok Parkja

A jubileumi orosházi buli után is kaptam pár meghívást augusztusra, ám ebből konkrét terv csak az augusztus 2-i balatonlellei Class FM buli volt. Gabi invitált, ugyanis ott tartotta a lánybúcsúját. Sajnos úgy alakilt a dolog, hogy Balatonlellére nem jutottam el, így elnapoltam a Hooligánkodást egy héttel, augusztus 9-re, a helyszín pedig a Budapest Park volt. Ez persze igényelt némi előre tervezést is. Szerencsére a jeggyel nem volt gond annyiból, hogy a Ticketportal hálózaton keresztül meg tudtam venni elővételben a csabai Tourinform irodában. Utána már csak az odajutást kellett megtervezni, főleg úgy, hogy "kerülőúton" mentem, na de "Google a barátod". Azzal sem volt gond, hogy a buli pont péntekre esett, mert kaptam kimenőt, így már csütörtökön izgatottan vártam az újabb borulást.
Végre eljött a buli napja. Jó korán, olyan reggel fél hét körül keltem. Kávé, készülődés majd irány anyukám munkahelyére. Ismét ő dolgozott, a hajamat meg más nem tudja olyan szépen kivasalni. Mivel nem nagyon ért rá, így elég kutyafuttában csinálta meg, szóval nem is lett annyira szép. De mindegy volt, mert 8.50-kor indult a buszom Csabára, így felszálltam és úgy 20 perc múlva leugrottam a csabai vasútállomásnál. Mivel már elment a 9.13-as, így nem tűnt olyan soknak az a közel egy óra hossza, amíg az én vonatom indult. Addig jegyet vettem, majd a Fornettisnél valami pótreggeli után néztem. Végül egy pizzaszelet mellett döntöttem, mert a nagy meleg miatt nem voltam igazán éhes.
Mikor már végre bemondták a vonatomat, unalmamban úgy döntöttem, inkább felülök. Ám amint felléptem a vonatra, meglepetés fogadott. Ugyanis  a megszokott külső után egy szép tiszta modern belsővel találtam szembe magam, még az üléseken se az a régi ronda műbőr huzat volt. Gyorsan találtam is egy fülkét, amiben ugyan már ült egy idősebb házaspár, de bekéredzkedtem hozzájuk. Miután helyet foglaltam, beszélgetni kezdtünk. Vicces, mert valahogy mindig az ilyeneket fogom ki utazás során. De amúgy majdnem mindegy, csak legyen kivel beszélgetni útközben. Egy kis csúszással indultunk, szóval aggódtam, hogy időben beérünk e a Keletibe. Főleg már az út végén, mert kb. olyan 500 méterenként megállt a vonat. Az út amúgy egész jó hangulatban telt, bár mindannyian szenvedtünk a melegtől. Az egyik üveg ásványvizem el is fogyott útközben.
A nehézségek ellenére azért nagyjából a kiírt időpontban befutottunk. Ahogy készültem a leszálláshoz pont megpillantottam magam előtt Niki Írótársamat és nagynénjét, Böbit, akikkel megbeszéltük, hogy kijönnek elém és együtt töltjük a délutánt. Ahogy leugrottam a vonatról, egyből megöleltük megpusziltuk egymást, majd elindultunk a kijárathoz. Persze a főbejárat még mindig zárva volt, de nem is baj, mert úgyis az újságos felé akartam menni vonaljegyet venni, hogy legyen, ha ellenőrt látok. Na meg ugye másnap reggelre. Miután az meglett, gyalogosan indultunk neki a városnak. Séta közben még odaadtam Nikinek az eléggé utószülinapi ajándékomat, ami egy piros organza nyakláncra fűzött kinyitható medál. Szerintem azóta már került bele kép.
Aztán sétáltunk tovább, közben beszélgettünk, nevettünk. Első úticélunk a Shark & Roll volt, ugyanis gondoltam, ha már Pesten vagyok, arra kanyarodok és beugrom pár cuccért. Amint beléptünk, én azonnal úgy éreztem magam, mint egy gyerek a cukorkaboltban. Vagy fogalmazzunk úgy, átmentem plázamacskába. :D Egy darabig ott nézelődtünk, próbáltam kitalálni, mit is kéne vennem. Végül némi segítséggel sikerült kiválasztanom, amit akarok. Egy Jack Daniels logós Hooligans póló, szintén Hooliganses bögre, órarend, passtartó és gyújtó. Illetve egy Mötley Crüe-s női póló, ugyanúgy M-es méretben, mint a Hoolis. Nem volt olcsó így együtt, de azt mondom, megérte.
Shopping után sétáltunk tovább, közben beszélgettünk, nevetgéltünk, illetve én néha még énekeltem is. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis az egyik kereszteződésben majdnem elcsapott minket egy mentőautó. De azért sikeresen elértünk a Boráros térig, ahonnan elméletileg ment busz a Közvágóhíd felé, és ahonnan térkép szerint már csak egy irgalmas kiáltásnyira van a Park. Meg is leltük a buszt, felugrottunk és kényelembe helyeztük magunkat arra a három megállóra. A már említett megállónál leszálltunk és elégedetten láttam, hogy pont jó helyen vagyunk, a Parkkal szemben. És ha már ott van egy OBI, bementünk oda wc-re, majd párszor átsétáltunk a járdán felállított párakapu alatt, ami kifejezetten jól esett abban a dögmelegben.
Aztán másik oldalon a Park bejáratánál figyelmes lettem két Hooligánra, akik elsőre olyan ismerősnek tűntek. Aztán, ahogy jobban megnéztem őket, úgy láttam, Heni és Ari azok. Miután lehűtöttük magunkat, átmentünk az úton és ahogy közeledtünk a bejárathoz, láttam, hogy nem tévedtem és tényleg ők voltak. Nem mondanám, hogy futottam hozzájuk, de mikor odaértem, az ölelés és puszi nem maradt el. Aztán bemutattam nekik Nikit és Böbit is és szemmel láthatóan jól kijöttek egymással. Beültünk melléjük beszélgetni és ha már ott voltunk, lőttünk pár képet is, a jól megszokott szlogennel: "Kell a blogra." Mivel még mindig melegünk volt, így megint átmentünk az OBI-hoz, közben az úton megint elment előttünk egy mentő, Nikivel már csak nevettünk rajta, hogy minket mindig megtalál. Ahogy átmentünk a zebrán újabb két ismerőssel találkoztunk. Az egyikük Edina volt, akivel utoljára kb. azon a bizonyos kaposvári szilveszteren találkoztam, a másik pedig az én fogadott ikertesóm, Barby. Mondanom se kell, mennyire örültem mindkettejüknek. Ezúttal Barbynak is készültem egy kis aprósággal, hiszen idén már két éve, hogy "ikrek" vagyunk. Ő is egy olyan nyakláncot kapott kinyitható medállal, mint Niki, de ez fekete volt. Illetve odaadtam még a passtartót, amit ő kért, hogy vegyek neki a Sharkban és majd ideadja az árát. Ez így is történt.
Egy ideig elidőztünk az OBIban, majd visszamentünk a bejárathoz és vártuk az 5 órát, mert akkorra mondták a kapunyitást. Közben egyre többen lettünk. Megérkezett Anna, majd Répy is, akiért kicsit aggódtam, hogy odatalál e, de eszerint mégis. Várakozás közben csináltunk még kapu előtti csoportos képet, mert az nem maradhat ki. Ahogy közeledett az öt óra, úgy érkeztek is a Hooligánok. Például Dorina, akinek szintén bemutattam Nikit, avagy Tibi rajongók tartsanak össze. És persze befutott Csilla és Böbe is, akik innen sem hiányozhattak.
Én már ekkor kezdtem eléggé bulihangulatra váltani, amit az jelez, ha énekelni kezdek. Niki  benyomta telefonon az egyik közös kedvencünket, amit hozzáteszem, ő se véletlenül szeretett meg, a Disco Express XY Baby című dalát. Nekem se kellett több, elkezdtem énekelni, főleg mikor megláttam egy olyan valakit, akiről tudom, hogy jellemző rá a vadrajongás. Nevet nem mondok. Az énekelgetésnek hála megkaptam azt is, hogy nekem kéne az előzenekarnak lennem. Hmmm... Na  majd ha elmegyek az X-Faktorba... Vagy nem.
Délután ötkor végre kinyitották a főbejárati kaput és egy átvizsgálás után beengedtek minket, de csak a második ellenőrző pontig, ahol újra parkolópályára kerültünk. Közben a színpad felől hallottuk a hangbeállást, amitől aztán igazi koncerthangulatunk lett. Főleg, hogy úgy bepréselődtünk a kordon elé, mint "élesben". Eleinte a Last Night-tal hangoltak, amit azóta én is sikeresen megtanultam, hála annak a videónak, amit készítettem rá magyar fordítással. Heninek is, Dorinának is nagyon tetszett, és mondták, hogy bár eddig is sejtették, miről szól, most már biztosak benne. Aztán a fiúk Egyformán-ra váltottak, amit szintén énekeltünk. Mikor meg éppen szólt a zene, én kezdtem el énekelni. Ezúttal a SzerLM volt a soros, amit Edina velem énekelt, mert ő is nagyon szereti. Amíg várakoztunk, még egyszer elmentem egy kis üveg ásványvízért, mert még mindig dögmeleg volt. Persze visszafelé már kisebb tömegen kellett áthámozni magam, mert egyre többen lettünk, köztük szerencsére több ismerős is, mint például Natiék és Meli. Vagyis az első sor. Persze ezzel egyenes arányban a türelmünk is kezdett fogyni.
Este fél hétkor aztán megtörtént, amire annyira vártunk. Végre elhúzták a kordont és egyenként elkezdték csekkolni a jegyeinket. Aki megvolt, az egyből futni kezdett, mint ahogy én is. Persze ez nem volt olyan egyszerű az én papucsomban, azon a fapadlón, de mégis meglett az első sor. Igaz inkább Csipához álltam közelebb most, de akkor is Zsoltika oldal. A táskát persze azonnal leraktam a biztos helyre, hogy engem innen nem robbant ki senki. Örömmel láttam, hogy Répynek, Henrynek, Nikinek és Dorinának is sikerült az első sor, mellém pedig Edina és Barby állt, illetve kicsit arrébb Meli is, akinek ott az első sorban adtam át a búcsúajándékát, ugyanis ez volt az utolsó bulija velünk, mielőtt kimegy Skóciába. Egy szép formájú üveget kapott tőlem, amit kidekoráltam némi festékkel. Konkrétan festettem rá néhány ördögszívet. Nem egy nagy műalkotás, de azért örült neki, remélem. Ahogy ott várakoztunk még, odajött hozzám egy régi kedves Facebook ismerős, akivel előtte mindig úgy jött ki a lépés, hogy sehol nem találkoztunk. Ő Reiter Ildi. Igaz, ez a találkozás most is csak egy rövid kézfogás volt, de legalább ez is összejött. Egyszer még elhagytam a helyem, hogy beszerezzek a bulira valami innivalót, ami ezúttal egy korsó Soproni volt, de utána tényleg sehová.
Este hétkor lépett színpadra az előzenekar, a Barabonto. Korábban már hallottam róluk, de most megtapasztalhattam, milyenek is élőben. Meg kell mondjam, eléggé tetszett a műsoruk, amolyan vendéglátós zene, lendületes rockzenével feltupírozva. Szóval olyan pont lakodalomba való. Na jó, amúgy is egész kellemes, hallgatható és bulizni is lehet rá. A repertoárjuk nagyrészt feldolgozásokból állt, pl. egész érdekes volt ilyen verzióban hallani a Macskajajt, vagy a Manhattan Rossz vagyok című egykori slágere. De azért Répyvel nagyot tomboltunk rá. Már eközben is fotóztak és időnként videóztak is minket, hiszen mint azt előre bejelentették, a Hooligans itt forgatta legújabb klipjét az Egyformánra. A Barabonto után már egyre türelmetlenebbül vártuk tehát őket.
Este nyolc körül végre eljött a várva várt pillanat. Ezúttal új Introt hallhattunk, a megszokott Bohémélet helyett, de ez nem vont le semmit a hangulatunkból. A fiúk megjelentek a színpadon és azonnal bele is csaptak a Nőben a boldogságba. Mi pedig azzal a lendülettel tombolni is kezdtünk, annak ellenére, hogy ki voltunk nyúlva a melegtől. Legalábbis én. Konkrétan minden dal után innom kellett egy fél kortyot, hogy bírjam tovább a tombolást. Ugrálni nem nagyon ugráltam, főleg a helyszűke, a lábamnál csücsülő korsó sör meg amiatt, hogy alig éreztem a lábam. Így inkább csak maradt a tapsolás meg az éneklés, de legalább látszott rajtam, hogy élvezem a bulit. Koncert közben természetesen folyamatosan fotóztak és videóztak minket, remélem majd viszontlátjuk magunkat. A klipforgatás miatt most nem tomboltattam annyit a Csőröst, de azért ott csücsült a táskában és onnan lesekedve élvezte a bulit. Amiben volt minden, amit megszoktunk, és amiért szeretjük a Hooligánokat, vagyis móka, bolondozás és persze rock 'n roll. Meg néhány meglepetés. Például az, mikor színpadra lépett a Barabonto gitárosa, Csülök és az ő közreműködésével játszották el a Ha sírni látsz című dalt. Ezt kb. négy éve játszották utoljára, úgyhogy nagyon jó volt most újra hallani élőben és tombolni rá. A végén azért megörökítettem Zsoltika és Csülök pacsiját.
Akárcsak Orosházán, most is a Szépnek tűnik közben vettem elő jobban a fényképezőgépemet, hogy lőjek pár saját készítésű fotót. Ami ugye általában 1-1 fotó külön a fiúkról meg egy "négyes" kép. Vagy kettő. Vagy három. Aztán az egyik majd csak jó lesz. Aztán eljött sajnos a koncert vége is. A fiúk lementek a színpadról, de mi visszatapsoltuk őket az utolsó három dalra. Illúzió közben nem maradt el a "Hol van az a k.rva?" sor Tibitől, de a Művészúr kedveskedett nekünk egy hátrabukfenccel is a Félember közben. És a gitár ott volt a kezében. Komolyan mondom féltettem, hogy baja esik. Mármint a gitárnak. :D Hotel Mámor után még a megszokott kis párbaj Tibitől és Zsoltikától, illetve a legvégére még egy fotó amin mi is ott vagyunk.
Miután a fiúk lementek a színpadról, igyekeztem elcsípni Répyt és Heniéket, hogy együtt várjuk a dedikálást. Csatlakozott hozzánk Alexa is, akit Park előtt utoljára februárban láttam, a Barba Negrában. A viszontlátás örömére csináltunk is közös képet. Közben Répy és Niki is megkértek, hogy majd róluk is csináljak képet a fiúkkal. Természetesen igent mondtam, a memóriakártyám elbírja. A sor másik végében aztán megláttuk Csipát. Bíztunk benne, hogy ezúttal tovább is jön, de nála ezt soha nem lehet tudni. Szerencsére követték őt a többiek is. Hozzánk először Tibi ért oda, aki aláírta az új, Históriás dedikálókártyát, de a képre azt mondta, majd ha visszafelé kanyarodik. Ám a sor végén elment hátra és már nem jött vissza. Közben odaért hozzánk Zsoltika, akinek az aláírás után odaadtam a gondosan becsomagolt két alkoholos filcet. Ő csak zsebre vágta, majd két puszival köszönte meg. Na és egy közös fotóval. Utánam Répy következett a sorban, csak arra nem emlékszem, hogy én csináltam e a közös képét Zsoltival, vagy sem... De Nikiről tuti csináltam. A Szöszi után Endi következett, akinek megmutattam a Mötley Crüe-s felsőmet és mondtam, hogy úgy szeretnék képet, hogy ketten tartjuk, ő meg belement. Még hozzátette: "Mötley Crüe-Yeah!" Utánam megint Répy és Niki következett, Endivel közös képet tuti csináltam róluk.
Ahogy Endi is elment, fáradtan huppantam le a kordon tövébe. Egy jó ideig elücsörögtem ott, aztán mikor már fájt a hátsóm, felálltam. Még Nikivel is lőttünk egy képet, de utána nem sokkal ők már mentek is, így búcsút vettem tőle. Remélem idén még találkozunk valahol. Utána mi is összeszedtük a cuccunkat Répyvel és Heniékkel és irány a pulthoz. Heniékkel megbeszéltük, hogy ha már 2-t fizet 3-at kap Strongbow akció van, akkor azt iszunk. A két sima cider mellé a 3. mézes volt, azt megtartottam magamnak, bár amúgy annyira nem szeretem (túl édes). A másik kettőt meg nekiadtam Heninek és Arinak. Ahogy a kezünkben volt a Strongbow, el is jöttünk a pult mellől, úgy hallgattuk az időközben beindult discot. Aztán hogy, vagy hogy nem, de belefutottunk Mesibe, akivel ezúttal is lőttem egy közös képet. Dorináék már elmentek, úgyhogy vele ez megint elmaradt. De előbb-utóbb úgyis bepótoljuk. Mesi után Melivel is összefutottunk, vele Répy és Henry is fotózkodott. Azok a képek Meli telefonjával készültek, de én inkább a saját gépemmel akartam csinálni, annak nem olyan brutális a vakuja. Vele amúgy is szerettem volna egy amolyan búcsúfotót, hiszen ki tudja, mikor találkozunk újra. De azért mi mindig visszavárjuk.
A fotózkodás után Meli eltűnt a táncoló tömegben, mi pedig ott topogtunk tovább a fa tövében. Vissza akartunk menni az asztalokhoz, hogy ott pihenjük ki a fáradalmakat, ám ekkor észrevettem az éppen távozni készülő Csipát. Azonnal riasztottam Répyt, aki eltökélte, hogy kép nélkül sehova nem engedi. Na de nem engedtem én se, igaz, hogy fintorgott neki, de ez van. Így jár, aki mindig elhúz egyébként. Miután útjára engedtük Csipát, tényleg pihenőhely után néztünk. Összetoltunk néhány széket egy körbe, hogy tudjunk beszélgetni, majd leültünk. Az éjszaka további részében nem is igazán álltunk fel.
Hamarosan észrevettük Zsoltikát is, aki már előbújt a backsatgeből. Nem messze tőlünk leült ő is, egészen meglepett, hogy ilyen visszafogott volt. De nem baj, ilyennek is kell lenni néha. Nem is túl sokáig ült ott, hamar lelépett, igaz másnap is koncert volt. Mi viszont maradtunk, ültünk, beszélgettünk, illetve mikor megláttam Annát, azért odamentem hozzá egy közös kép erejéig. Közben hozzánk csatlakozott Barby és Edina, akiknek azért valamivel hamarabb indult a vonata, mint nekünk, de jó társaságban az idő is jobban telik. Persze a körülöttünk bömbölő zene miatt nem volt túl egyszerű a beszélgetés, de azért nagyjából értettük egymást. Unaloműzés gyanánt ismét elővettem a fényképezőgépet, hogy megörökítsem magunkat. Kezdve a sort Barby Ikertesómmal, de az első kísérlet nem jött össze. Sebaj, a második már igen. Edina sem maradt ki a sorból, vele úgy készült, hogy mellé térdeltem. Ennek meg is lett az eredménye... És hát Répyt meg Heniéket sem hagyhattam ki, bár róluk külön is csináltam és szerintem nagyon aranyosak rajta. Na de mikor én akartam Henivel, feltámadt a szél,ami megnehezítette a dolgunkat. Végül vagy a negyedik próbálkozásra sikerült egy épkézláb képet összehoznunk. A végén még Csilla és Böbe is befutott a csőbe, ami a fotózkodást illeti.
Ezek után visszaültem a helyemre és letöröltem azt kis minimális és már amúgy is rommá kenődött sminket magamról. Közben megint erősödött a szél, én meg fáztam már a rövidnadrágban, így a mosdó felé vettem az irányt és átvettem a hosszúnadrágomat és a pulcsimat is felvettem. Így már azért jobb volt. Ekkor már éjfél is elmúlt, ám ez nem hatott ránk túl ébresztő módon, főleg úgy, hogy még kb. négy óra hosszánk volt. Az éjszaka további részében fáradtan ücsörögtünk és néztük a táncoló, ám már kissé ritkuló tömeget. Úgy fél három körül aztán Barby és Edina búcsút vettek tőlünk, mert mentek, így négyen maradtunk. Illetve hatan: Henry, Ari, Répy, Böbe, Csilla és én. Bár Csilla a legtöbb időt a parketten töltötte. Eszméletlen, hogy bírta, én meg közben alig álltam a lábamon. Ahogy telt az idő, úgy egyre kijjebb és kijjebb lettünk terelve, ahogy zártak az egyes részlegek. Majd a teraszok is.
Hajnal négy körül zárt be a VIP terasz, ekkor keveredett elő Tibi. Méghozzá nem egyedül, vele volt Dandó Ádi is. Szemmel láthatóan elég jól voltak mindketten, ennek ékes biztonyítéka volt Ádi táncolási kísérlete, valamint Tibi letörölhetetlen vigyora. Vagy az a hölgytársaságnak volt köszönhető? Na mindegy... Bár tény, hogy a Művészúr egyszer majdnem el is esett, mikor a pult mellett ácsorgott. Olyan jókedvűnek tűnt, hogy öröm volt ránézni. Szóval még távozás előtt még ezzel az aranyos kis emlékkel gazdagodtunk.
Negyed öt körül aztán mi is távozóra vettük, mert 4.22-kor indult a villamosunk. Átmentünk a szemben lévő megállóba és vártunk. Hamarosan odacsapódott hozzánk egy fickó, de szemmel láthatóan nem volt józan. Amikor meg megszólalt, egyből tudtam, hogy vagy részeg, vagy be van füvezve. Heni, Répy és talán kicsit Ari is nevettek a hülyeségein, ám nekem semmi humorom nem volt hozzá, túl fáradt voltam. Meg amúgy is. 4.20 körül megérkezett a villamosunk, felszálltunk, lyukasztottunk (úgy voltam vele, nem árt, mert hátha megint ellenőrbe futok) de félnótás "barátunk" ott sem hagyott békén. Mikor finoman el akartam küldeni a halál f.szára, nekem is elkezdte a hülyeségeit, de ekkor felemeltem a hangomat és úgy mondtam, hogy ha nem száll le rólunk, rendőrt hívok.
A határozott fellépés végül megtette a hatását, és emberünk elkotródott a villamos másik végébe. Aztán az ajtók záródtak és a Kossuth tér felé vettük az irányt. Azért ezt választottuk Répyvel, mert a másik vili, a 24-es, ami majdnem követlenül a Keletihez vitt, eléggé "gettós" környéken ment át, mi pedig köszönjük megvagyunk anélkül, hogy kizsebeljenek. Szóval maradt a 2-es. Útközben kicsit kibambultam az ablakon, néztem, milyen szép így a városnak ez a része. Akartam egy-két képet is csinálni róla, de sajnos az elemeim már bemondták az unalmast. 4.40 körül oda is értünk a Kossuth térre, ám nem volt olyan egyszerű átsétálni a metróhoz az építkezés nyomai miatt. Itt kordon, ott kordon, meg némi homok, amit a szél még az arcunkba is fújt... De azért csak odaértünk, majd elbúcsúztunk Heniéktől, akik továbbmentek a Nyugati felé, mi meg Répyvel lementünk a metróba. Bár ellenőrt nem láttam a mozgólépcsőnél, inkább a lyukasztás mellett döntöttünk itt is, mert ki tudja, lent meg lehet. Odalent aztán várnunk kellett még pár percet metróérkezésig, de amint befutott, felpattantunk és meg sem álltunk a Keletiig.
Negyed hat felé járhatott, vagy már el is múlt, ahogy feljöttünk a metróból. Persze a Keleti főbejárata használaton kívül volt még mindig (remélem októberben már használható lesz, mert így nem nyerő) így oldalt mentünk be, majd le az aluljáróba, a pénztárhoz, ugyanis Répynek még jegyet kellett vennie. Én nem aggódtam ilyesmin, pont ezért szoktam oda-vissza megvenni a jegyet Csabán. De amíg Répy sorban állt, én beszeretem egy kávét az aluljáróban lévő büfében. Ízre borzalmas volt, de a célnak megfelelt. Ahogy Répy végzett, felmásztunk a lépcsőn és elindultunk megkeresni a vonatainkat. Illetve inkább a Répyét néztük először a pécsi IC-t, mert az indult hamarabb. Ahogy odamentünk a vágányhoz, már bent állt a vonat, lassan elbúcsúztunk egymástól Répyvel azzal, hogy majd Facebookon beszélünk. Na meg a bőrönd whisky azt' "jóéccakát" (?).
Miután ő felszállt, én is elkezdtem keresni a vonatomat. Először azt hittem, az 1-es vágányról indul, ki is sétáltam odáig, ám nem az a vonat volt ott. Ekkor valahogy bemondták, hogy az 5. vágányról megy a csabai, szóval megerőltettem a lábaimat és odamentem. Szerencsére már bent állt, így fel is szálltam. Minő meglepetés, ismét olyan belső fogadott, mint előző nap, odaútkor. Kerestem egy kabint és ott le is huppantam. Nemsokára társaságom is lett, egy idősebb hölgy személyében, aki szintén Csabára ment. Megkértem, hogy ha elaludnék, Szolnok környékén szóljon nekem. Pontban 6.10-kor indult a vonat, ám számítottam rá, hogy Csabára késve érkezik. Indulás után még megvártam, amíg csekkolják a jegyem, de aztán végigdőltem az ülésen és elszundítottam. Nem aludtam sokáig, még jóval Szolnok előtt felébredtem. Utána már ébren bambultam a tájat. Vissza akartam nézni a Parkban készült képeket is, de ugye az elemek leszusszantak.
Ahogy arra számítottam, némi késéssel, 8.40 helyett 9.10 körül futottunk be Csabára. Leszállás után azért persze az első dolgom volt busz után nézni. Pont volt is egy 9.20-kor. Laza 10 perc, ezért már nem sétálok fel a Centerig. A busz legalább pontos volt, így 10 óra előtt haza is értem. Otthon a gyors zuhany után még írtam Facebookra, hogy egyben hazaértem, majd eldőltem pihenni.
Mindent összevetve, ez a buli azt hiszem, a lehető legjobb folytatása volt az előző húsznak. Külön kiemelném a klipforgatást, aminek mindenképpen nagy élmény volt a részese lenni. Alig várom a klipet és azt, hogy viszontlássuk benne magunkat.

És a képek:

Az elsők

Az 1. sor mi vagyunk

Barabonto, az előzenekar

Tombolás!

Ez szinte biztos, hogy a Szabadon közben készült

Csipa

Tibi gitárt szerel (?)

Zsoltika végre a régi hajjal

Endi állva is tud dobolni

Csülök, a vendég gitáros és Zsoltika pacsija

Vokalistacsajok

Akikről ez az este szólt <3

Tibi bukfenc :D

Ők és mi

Alexával a 3. találkozás, de az 1. igazi közös kép

Zsoltika az ajándékért fotózkodni is hajlandó volt :D

Endi és A PÓLÓ *.*

Barátnő, Írótárs, "Mentorált", Niki <3

Békéscsaba és Békés egy képen :D

Melivel egy búcsúfotó. Mindig visszavárunk!

Répy <3

Csipát sem engedtük el kép nélkül :P

Anna :)

Ikertesók <3

Edinával sajnos ritkán találkozunk. De azért kb. egy évben egyszer sikerül

Répy és Henry, akiket nagyon-nagyon <3

4. kísérlet egy jó képre :D

Csilla és Böbe. Rájuk mindig lehet számítani afteren ;)

És mivel a blog lassan két éves lesz, a Facebook oldalon némi meglepetéssel készülök, amiből ide is jut majd :) Hogy aztán mi lesz a jövőben? Még nem tudom, de Annyi minden vár!

2 megjegyzés:

  1. Elolvasva^^ Am nagyon várom már azt a klipet és majd figyellek titeket benne ;D és Tibi bukfencét néztem a youtuben...én is gitárt féltettem4:o ;D Jó lett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is várom már nagyon a klipet :) Remélem nem ollóztak ki teljesen :P Akkor már ketten vagyunk :D Köszi

      Törlés