Annyi Minden Vár: Fuss a Sörfesztiválra!

Sarkad után a május elég csendesen telt koncertszempontból. Pedig elvileg egész hónapban a szülinapomat szoktam ünnepelni. :P Mindegy, idén az ajándékom az lett, hogy felvettek bérügyintéző suliba. De ez sem volt akadálya annak, hogy a már kora tavasszal betervezett június 13-i (pont, mint tavaly) Hooligans koncerten kitomboljam magam. Igaz, a suli miatt kénytelen voltam előre tervezni, de ezt most kicsit jobban.
Végre eljött a buli napja. Elég korán keltem, mert ezúttal a szokásosnál kevesebb időm volt készülődni. De tíz óra körül sikerült elkészülnöm. A 11.50-es busszal mentem át Csabára, mint minden hétköznap. Délután egytől fél hatig a suliban ültem és próbáltam agyamba építeni a pénzügy tananyagot. Mikor végre kiszabadultam, egyik csoporttársammal, Ernával rohamtempóban mentünk a Centerhez. Illetve inkább én voltam az, aki sietett. Felmentünk a második emeleti mosdóba, mert ott kevesebben vannak és ott átváltoztam Vadvirággá. :D Azaz átöltöztem, feltupíroztam a hajam és sminkeltem. Utóbbi most csak a szememre vonatkozott, a rúzs később is ráért. Mikor végeztem, lifttel lementünk a földszintre, és örömmel láttam, hogy a 17.55-ös busz, amivel egyébként haza szoktam menni, még nem ment el. Így mikor az befutott, felugrottam rá és azzal mentem az evangélikus templomig. Ott leszálltam és gyalog mentem tovább a sportcsarnokig. Szinte futottam, úgy vitt a lábam.
Negyed hét után nem sokkal értem oda a csarnokhoz. Azt hittem, elég nagy sor lesz, de viszonylag gyorsan ment a beléptetés. Miután megkaptam a karszalagomat, gyorsan elslisszoltam a biztonsági őrök elől, nehogy eszükbe jusson kikutatni a hátizsákom. Ugyanis benne volt egy doboz meggyes sör, egy energiaital, meg egy kis üveg ásványvíz. Átvágtam a sátrak közt, egyenesen a színpad elé. Nem nyomultak még be nagyon, így szabad volt az utam Heniékig. Az ölelés mellé most puszit is kaptak, mert még nem volt rajtam a rúzs. Aztán odamentem Klauékhoz, hogy őket is megölelgessem. Persze egyből megkaptam, hogy már megint megtéptek. A tupír miatt. Szilvi mondjuk a miniszoknya-fekete necc combfix párosításomat sem hagyta szó nélkül. A viszontlátás öröme után apránként bepréselődtem Heni mellé az első sorba, a táskámat pedig a kordonra dobtam. Illetve arra a felhajtható miafrancra, ami a kordon belső felén volt.
Háromnegyed hétkor, a kiírt előtt negyed órával már színpadra lépett Rúzsa Magdi és zenekara. Ők indították az estét. Nem sok dalt ismerek Magditól, de amúgy szeretem, ahogy énekel. Főleg két dalt. Hip - hop, ami egyébként egyik tinikori kedvencem, és a Cadillac. Mivel még elég meleg volt, meg spórolni akartam az energiámmal, így visszafogottan „tomboltam”, vagyis jobbára csak tapsoltam meg énekeltem egy-két dalt, amit tudtam. Például a már említett kettőt, vagy a végén a Highway to Hell-t. Bemelegítésnek tökéletes volt, lelkesen vártuk a folytatást.
Miután Magdi lement a színpadról, oszlott a tömeg is. Ezt kihasználva Nikivel gyorsan elszaladtunk wc-re, de ahogy visszafoglaltuk a helyünket az első sorban, már nem mozdultunk sehova. Közben a színpadon elkezdtek valami nagy fém állványt építeni. Mint utóbb kiderült, A Kör, vagyis az Edda dalaiból összerakott musical díszleteit. A darab főszereplője és rendezője is Pintér Tibor volt. Az előadás valamikor este kilenckor kezdődött, mikor már nagyjából besötétedett. Maga a story amúgy nem rossz, amolyan modern rock tündérmese. A szegény utcazenészt ejti gazdag kedvese, így útra kel. Útközben találkozik egy motoros bandával, és beleszeret a banda vezetőjének húgába. Barátai segítségével híres zenész lesz belőle, így a gazdag lányka is megpróbálja őt újra becserkészni. De a vége úgyis happy end. A dalokat is jól összeválogatták a történethez. Szóval, bár nem bírom az Edda dalait, maga a darab tetszett. Akit érdekel, a nyáron megnézheti Szarvason. Hogy pontosan mikor, azt nem tudom. Egyébként eszembe jutott a darab kapcsán, hogy lehetne egy ilyen musical a Hooligans dalaiból is. Szerintetek???
A musical után egy kis technikai szünet jött, nekünk meg kezdett fogyni a türelmünk. Mondanám, hogy ez általános ilyenkor, de tegyük hozzá, hogy most némi csúszás is beállt a programban. Szóval 23.00 helyett úgy fél órával később történt meg az, amit már délután óta vártunk. A színpad elsötétült és felcsendült a História Intro. Majd jöttek a mi drága Hooligánjaink. Szokás szerint először Endi, majd Tibi és Zsolti, végül Csipa. „Ébresztőnek” rögtön a szokásos hármassal: Mindörökké, Egyformán és Van az úgy. Minket meg nem kellett biztatni a tombolásra, az eddig tartalékolt energiát úgy jól kieresztettük. Főleg én, mert eléggé rám fért a négy óra hossza pénzügy tanulás után. Nem maradhatott ki az Idegen sem, ami egyébként a kedvenc dalom a Históriáról és amihez nemrég elkészült a videoklip. Gondolom már láttátok ti is, hát én vinnyogva röhögtem. :D Koncert felétől valahogy kezdtem fáradni, így jobban csak a refrénnél ugráltam. Hiába, öregszem... :P Azért, mikor "elhúzták a nótám" (Nem félreérteni!) azaz a Várok rád-ot, annak megadtam a módját. A Szex és KV-nak nemkülönben, na meg a legvégén a Hotel Mámornak is.
Mikor a koncert véget ért, Heniék szedelőzködtek, mert jöttek értük. Bár eredetileg úgy volt, hogy együtt csövezünk és újfent kapnak egy adagot a "Virág-féle agymenésekből", de mégis így oldották meg dolgot, mert másnap, vagyis már aznap volt Diának, Heni húgának a ballagása. Szóval elbúcsúztam tőlük és csatlakoztam Klauékhoz. Közben előástam a História albumborítót aláírásra, meg igazítottam a combfixemen. :P Egy darabig ott ácsorogtunk a kordonnál, aztán oldalra mentünk, hátha ott könnyebben elkapjuk a fiúkat. Néhány perc és megjelent a „ketrec” mellett Zsolti. Szorgalmasan osztogatta az aláírásokat és fotózkodott, szerencsére engem se hagyott ki. Igaz, a kép kicsit béna lett, de annyi baj legyen… Majd lesz még jó képünk.
Miután meglett, amit akartunk, tanakodni kezdtünk, várjuk-e ott a többieket, vagy mi legyen. Én mindenképpen szerettem volna Endivel közös képet. Na meg Tibivel is. Abban nem bíztam, hogy Csipát sikerül elkapni, mert kiszámíthatatlan. Dorináék vagy talán Nikiék mondták, hogy ők megpróbálkoznak a másik oldalt, hátha be tudnak lopózni akár a backstagebe is. Mit ad isten, oldalt, pont a színpad, meg a turnébusz közt megláttuk Endit. Meg a kis szabad átjárót a backstagebe, és ha már lehet, akkor miért ne... Szegény Endi, rögtön letámadtuk... De ő, mint mindig, most is mosolyogva tett eleget a kérésünknek. A kép előtt még természetesen meg is lett ölelgetve. Utána Nikiékkel beljebb mentünk a backstagebe, hogy megkeressük Csipát. Megtaláltuk, méghozzá ott, ahol azelőtt Zsolti fotózkodott. Természetesen elkaptuk és nem eresztettük fotó és aláírás nélkül. Meglepően jó kedve volt, ezt onnan vettem észre, hogy mikor rám került a sor, ezt mondta nekem: „Gyere, Tina Turner…” A következő percben meg már „Cyndi Lauper” voltam. Hahaha… :D Végül már csak Tibi maradt, de ő meg elbújt a sátorban. Hogy ekkor Nikiék még ott voltak -e , nem tudom már, de Dorina, Mesi és Dorina osztálytársa, akinek ez volt az első Hooligans koncertje, tuti ott volt. Nem tudom, meddig ácsorogtunk ott, de aztán Tibi végre előbújt. Természetesen mindenki megrohamozta őt, de azért sorra kerültünk mindannyian. Utána kicsit káoszos a dolog, amit nem nagyon értek, mert színjózan voltam, a sörömet se ittam meg. :P Mindegy. Lényeg az, hogy egy kis társaság ott fotózkodott a fiúkkal, ha már mind a négyen egybe voltak. Gondoltam, én se hagyom ki a lehetőséget, ám Csipa ekkor is alakított. Konkrétan odarángatott a többiekhez, hogy „Gyere, Cyndi Lauper…” Ám legyen. Szerencsére Endi mellé sikerült beállnom. A nagy helyzet viszont az, hogy bár én mondtam az egyik csajnak, milyen néven talál meg Facebookon, valószínűleg már elfelejtette. Kár… A fotózkodás után még elbúcsúztam azért Enditől és Zsoltitól. Utóbbinak mondtam, hogy puszit nem adok neki a rúzs miatt, erre ellátott jó tanácsokkal, hogy vigyázzak, nehogy a fogamra kenődjön. Köszi Zsolti, betartom. :D
Mikor kikecmeregtem a backstageből, elindultam a nagy sátor felé, ahol akkor már javában tartott a retro disco. Mivel még kb. három óra múlt, úgy voltam vele, hogy ráérek ott ücsörögni. Csak előbb még egy sötét kis zugban gyorsan felvettem a cicanadrágomat, mert elég hűvös volt. Na meg a bőrdzsekimet is. Maga a dizsi egész jó hangulatú volt, csak én voltam már túl fáradt a bulizáshoz. Nem is sokáig ücsörögtem ott, négy óra előtt nem sokkal elindultam. Nm siettem, a buszom 5.10- volt írva, de még így is jó korán sikerült leérnem a vasútállomáshoz. Ha már ott voltam, beültem a váróba és megittam az energiaitalom. Ahogy ott ücsörögtem, azt hittem, sose lesz öt óra, mert akkor nyit lent az aluljáróban a Fornettis. Mikor végre eljött a bűvös időpont, majdnem szaladtam le az aluljáróba. Gyorsan vettem egy pizzát, meg egy sonkás valamit, eltettem és siettem a buszhoz. Persze, mint úgy általában, a busz pont mindig olyankor késik. Még jó, hogy csak néhány percet. De háromnegyed hatkor már otthon is voltam. Gyors zuhany, kávé és a Fornetti reggeli után ledőltem aludni. Aztán délután nekiláttam a beszámolónak.
Azt kell mondjam, nagyon is rám fért már ez a bulizás. Főleg, ha azt nézzük, milyenek a hétköznapjaim. Délután egytől kb. fél hatig a suliban, meg még itthon is kéne tanulni. Ami vagy összejön, vagy nem. Lényeg az, hogy ismét borultam egy nagyot azokkal, akik ismerik az agyament oldalamat. Mert suli ide, káoszos időbeosztás oda, ez mindig kell. Itt jegyezném meg, előfordulhat majd, hogy kicsúszom az egy hetes időkeretből, ami a beszámolóírást illeti. De azért próbálom tartani az egy hetet.

És az elmaradhatatlan képek:

Rúzsa Magdi és zenekara. Ők indították az estét.